„A zsarnokság mulandó, az igazság maradandó”
A Történelmi Vitézi Rend Díszőrsége bevonulásával vette kezdetét a megemlékezés az 1951. május 21. és július 18. között Budapestről kitelepítettek emlékművénél, V. Majzik Mária Magyar Örökség díjas képzőművész alkotása előtt a Budafoki Evangélikus Templom kertjében.
A 2011. május 21-én a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége által állított emlékmű két oldalán lévő harangot Kirs Panka, a Soós István Borászati Technikum tanulója és Rakoncai Ibolya, a Történelmi Vitézi Rend tagja szólaltatta meg a közösen elénekelt Himnusz előtt.
Papp Liza, az önkormányzat közművelődési és művészeti referense köszöntőjében elmondta, hogy az emlékhely anyagi forrását a kitelepítettek tagozatának néhai elnökhelyettese, Németh Árpádné teremtette elő adományokból és pályázatokból.
Az ünnepség a megjelentek köszöntésével folytatódott. Tiszteletét tette Karsay Ferenc polgármester, Szepesfalvy Anna, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője, Kocsondi Márk és Bajkó-Sokoray István képviselők, az egyházak részéről Hokker Zsolt evangélikus esperes, vitéz Soltész Gyula, a Történelmi Vitézi Rend helyettes főkapitánya, vitéz Balogh Barna budapesti törzskapitány, vitéz Kálmán Géza, a Délnyugat-Dunántúl törzsszék törzskapitánya. Képviseltette magát a Promontorium Borlovagrend is. Az emlékezésen részt vett Péter Árpád, a Pofosz XXII. kerületi elnöke, Dóra Csaba, a Szórakész Közalapítvány főtitkára és Bene József, a Budapesti Kitelepítettek Tagozat elnöke is, aki elsőként mondott ünnepi beszédet.
Előadásában röviden összefoglalta azokat a politikai előzményeket, melyek végül a kitelepítéshez vezettek, s kitért a gulágokra és arra is, hogy ez az esemény az ő családját is érintette 1952-ben. Elmondta azt is, hogy a táborok feloszlatását követően váltak a kitelepítettek igazán hontalanná, mert a táborokat el lehetett hagyni, de vissza már senki nem mehetett oda, ahonnan elvitték.
A következő beszédet Szepesfalvy Anna, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője tartotta, melyben elmondta, hogy egy embertelen rendszer által egyik napról a másikra az otthonaikból, a múltjukból és az életükből kitépett emberekre emlékeznek. Kifejtette, hogy a diktatúra mindig ugyanazzal a hazugsággal érkezik, azt állítja, hogy a közösség érdekében cselekszik, de a zsarnokság mulandó, az igazság pedig maradandó. Minden nemzedék felelőssége, hogy időben felismerje a zsarnokság első jeleit, mielőtt újra embereket fosztanak meg nevüktől, otthonuktól és emberi méltóságuktól.
A beszédet követően Ambrus Károly egy imát adott elő tárogatóján.
Kocsondi Márk önkormányzati képviselő elmondta: nem csupán megtisztelő, de felelősség is a megjelentek előtt beszélni, hiszen a mostani generáció felelőssége továbbadni a történelmet. Előadásában a családokat helyezte középpontba, s kérte, hogy közösen hajtsunk fejet azok előtt, akiknek az életét a kommunista diktatúra önkényesen és kegyetlenül megváltoztatta. Számára nem csak történelmi megemlékezés a mai nap, hiszen a saját családja is elszenvedője volt ezen eseményeknek.
Dr. Ladocsy Jutka vitéz Priska József Tamás versét szavalta el, majd a záróbeszédet Hokker Zsolt esperes tartotta meg a Tékozló fiú példázatán keresztül idézve fel a tragédiát.
A megemlékezés a koszorúk elhelyezésével és szeretetvendégséggel zárult.
Deáki Tímea
